Szeretek rádiót hallgatni, mindig is szerettem. Reggel ébredés után, utazás közben, munka közben és este, lefekvés után. Zenét, híreket, rádiójátékokat, parlamenti közvetítést. Ha nem rádiót hallgatok, akkor letöltött rádióműsort, podcastot, hangos könyvet. Zenét és szöveget.
Itt médiáról, főleg rádióról, rádióműsorokról és politikáról, médiapolitikáról lesz szó.
Kezdjük valami egyszerűvel és szórakoztatóval. Az Inforádió amellett, hogy negyedóránként híreket mond, vannak magazinjai is. Ezek közül messze kiemelkedik a péntek esti Világszám. Itt hallható hattól hétig a rádiózás Kiszel Tündéje, a mikrofon Benkó Dánielje: Kiss Róbert Richárd. „Sosem hallott, hihetetlen történetek” ígéri a station voice a promóban, de ez csak félig igaz. A történetek ugyanis közhelyesek, viszont tényleg hihetetlenek. De azt csak a mindenben hibát keresőket zavarja, engem cseppet sem. Az egész műsor nagyon szórakoztató, one-man-show, ha az ember tudja, hogy hallgassa. Én a Besenyő-verzióra esküszöm, ami azt jelenti, hogy úgy hallgatom, mintha Galla Miklós olvasná fel a szöveget.
Az első negyed órában rövid utazási híreket hallunk sorozatlövés szerűen, megtudhatjuk, hogy a Szépművészeti Múzeum a Hősök tere alá terjeszkedik és hogy az „egy főre eső szállodai szobaár” - bármi is legyen az – Svájcban a legmagasabb. Illetve Norvégiában de a hamadik Dánia, az biztos. (A Szépművészeti hírrel nem az a baj, hogy nem utazási hír – majd az lesz, ha megépül a terjeszkedés – az már inkább, hogy pont három éve volt szó róla az Indexen, de leginkább az, hogy ez csak most, amikor az OM sajtóanyaga eljutott a szerkesztő-műsorvezetőhöz csütörtökön, lett érdekes.) De, mondom, ne kötözködjünk, jöjjön a lényeg: a szerző személyes tapasztalatait osztja meg velünk – gondolom. Különben honnan tudhatnánk, hogy Nürnberg óvárosa fényárban úszik a karácsonyi bevásárlások idején, „mindenütt kolbászt sütnek, mandulát pirítanak” a vidám németek, akik forralt borral öblögetnek ezután. Berlinben viszont lehet vásárolni is, mézeskalács szívet, kabátot, kesztyűt, sálat. Ez tényleg szinte hihetetlen, de várjunk csak! Hol is láhattunk ilyet? Megvan! Mindenhol! Nem láttam viszont „nigériai bevándorlókból álló csapatot” Münchenben, „akik Mikulás-sapkával a fejükön német dalokat énekeltek – hatalmas élmény volt.” Sajnos, azt nem tudjuk meg, kinek? A négereknek, hősünknek, vagy München népének. Azért, jobb ha nem vagyunk a közelben amikor Kiss Róbert Richárd értesül Odonkorról, vagy arról hogy nincs Mikulás. Nem folytatom, a második negyed óra hibátlan abszurd stand-up! Ha valaki komolyan veszi, nagyon rosszul jár, giccs- és útikönyv-ízű konzerv szaloncukrot kap, sajtóközleménybe csomagolva. Tavalyit.
A honlap bónusz, csak annyit mondok, hogy főhőse főhősünk. Nagyfelbontásban.
(Világszám, Inforádió, minden pénteken hattól hétig)
