Azt az elején tisztázzuk, hogy a hangoskönyv nem azonos a hangjátékkal. A hangoskönyv legtöbbször azt jelenti, hogy az egész könyvet felolvassa egy színész vagy a szerző, szóról szóra, éppen csak a tartalomjegyzéket nem, ezt rögzítik és kiadják CD-n. A hangjáték alapja könyv vagy színmű, azt általában rádióra alkalmazzák, kifejezetten rádiós eszközökkel – zene, zajok, több színész – rögzítik azért, hogy azután műsorba szerkesztve leadják. A leghíresebb hangjáték Orson Wellesé, H. G. Wells Világok harca című dolgozatát a CBS Radio adta le, élőben, mire kitört a pánik, a hallgatók tényleg azt hitték, hogy marslakók támadták meg a Földet. Vicces sztori és az a jó benne, hogy időről-időre valaki kipróbálja, működik-e. (Igazi médiahack örökzöld, itt meg itt bővebben erről, itt meg meghallgatható.) Megint más a rádiós színházi közvetítés, ez úgy néz ki és annyit is tud mint amit a neve ígér: a színházban kitesznek mikrofonokat és közvetítik – általában egy narrátor segítségével – mi folyik a színpadon. Ez azért olyan, mint a fejben focizás, elég nehéz elképzelni a színpadi játékot és addig volt igazán jó, amíg fel nem találták a látást.
A hangoskönyvet ott is lehet hallgatni, ahol nem lehet olvasni. Utcán sétálva, autóban, vasalás közben, ha elég ügyesek vagyunk értekezleten vagy egy M1 Abrams tankban Tikrit felé. A hangosköny gyakran olcsóbb, mint a könyv és gyakran letölthető. Viszont nem könyv. Ha olvasunk, azt a saját ritmusunkban tesszük, megállunk egy szónál, mondatnál csak a könyvre, a képzeletünkben felépített világra koncentrálünk. Ha hallgatjuk a könyvet, fel kell venni a ritmust, nincs nagyon idő az elkalandozásra, mert elveszthetjük a fonalat könnyen, akkor meg vissza kell tekerni. De nagyon megéri, olyat tud, amit a könyv nem, az alkotói interpretációt. Példaként említeném Esterházy Péter – több – hangoskönyvét. Ha meghallgatjuk, pontosan azt kapjuk, amit a szerző akar. Az ő hangján, az ő értelmezését, és meg kell mondanom, Esterházy esetében hibátlan színészi teljesítménnyel. Érdekes, de ha meghallgattunk egy könyvet, könnyen lehet, hogy el akarjuk majd olvasni. Ne álljunk ellen. Rossz példám is van, Csernus doktor, rosszul megírt könyvét rosszul is olvassa fel. (Nem azt mondom, hogy a könyv rossz, de azt igen, hogy rosszul van megírva és egyáltalán nincs megszerkesztve.)
A színészeket is próbára teszi a hangoskönyv, igazi nagyok sülnek fel néha, neveket nem mondok, érezhető, hogy rutinból próbálják megoldani, nem olvassák el előre, helyben improvizálnak. Van, aki viszont felkészül, mint egy szerepre és igazán oda teszi magát. Mint egy profi. (Tényleg, nem tudja valaki osztanak ezért díjat? Ha nem, hát kellene!) Rudolf Péter, Pelsőczi Réka vagy Mácsai Pál szinte hibátlan.
(Esterházy Péter: Egy Nő
dr. Csernus Imre: A Nő
Karinthy Frigyes: Tanár Úr kérem – Rudolf Péter
Tóth Krisztina: Vonalkód – Pelsőczi Réka
Örkény István: Egypercesek – Mácsai Pál)
